[ Pobierz całość w formacie PDF ]

szemében félelem és gyanakvás váltotta egymást. A felügyelQ a szoba sarkában
álló üvegszekrényhez lépett.
- Ugye, iszik velünk egyet, Mrs. Caxton, hogy megünnepeljük a látogatását? -
Kulcskarikát vett elQ a zsebébQl, kiválasztott egy kulcsot, és kinyitotta az ajtót. -
Muszáj elzárnunk. Az ember nem bízhat meg ezekben a feketékben, különösen,
ami az italt illeti. Kilopnák még az ember szemét is. MelyikbQl parancsol? Ne
mondhassa senki, hogy nem látjuk szívesen!
- Köszönöm, nem kérek semmit. Sohase iszom alkoholt délelQtt.
- Ó... - A felügyelQ úgy nézett rá, mintha ki akarná találni, volt-e fullánk a
visszautasításban. Úgy találta, hogy nem volt, vidáman felnevetett, és azt
mondta: - Akkor talán egy kis hideg gyümölcslevet? A feleségemnek is ilyen a
gusztusa, úgyhogy mindig tartunk a jégszekrényben.
Lassan, kedvetlenül bezárta a szekrényt. Az asszony kikiabált az ajtón:
- Betty! Vegyél elQ néhány üveg limonádét, de a legszebb tálcára tedd!
Betty bejött, lábán gumitalpú saru, fejét szégyenlQsen lehajtotta, úgyhogy
fekete haja eltakarta az arcát. Agyonmosott, fakó vászonszoknya lógott csupasz
lábszára körül. Az üvegek megcsörrentek az ezüsttálcán, mikor remegQ kézzel
letette, hátralépett, kócos haja alól félve pislogott ki.
- Itt van, fogd a kulcsot, és hozzál be egy kis süteményt a kerek
konzervdobozból, ami a sarokszekrényben van - rendelkezett a felügyelQnQ.
Amíg Tempe a limonádéját kortyolgatta - a süteményt ugyancsak
visszautasította - a felügyelQ a poharával játszott.
- Feltételezem - szólalt meg végül vonakodva -, nemcsak azért jött, Mrs.
Caxton, hogy velünk limonádézzon. Ha jól érzi magát idebent, szívesen
elmondok mindent, amit csak tudni akar a rezervátumról. Három éve vagyok itt,
s ez alatt sok mindent tettünk.
- Úgy gondolom, a rendQr félrevezette önt, felügyelQ úr. Én pusztán személyes
látogatásra jöttem ide, azokat az embereket szeretném látni, akiket a rendQrség
Whaler'srQl hozott be.
- Ó, azokat? Nem hiszem, hogy bármi érdekeset megtudhat tQlük.
Rosszindulatú, makacs népség, ha a véleményemre kíváncsi. Egyetlen
tisztességes szót nem vagyok képes kapni tQlük, mióta megérkeztek. Egyetlen
szónyi hálát se, amiért a rezervátumba költözhettek.
- Nem kíván túl sokat, ha azt várja, hogy hálálkodjanak, amiért kitelepítették
Qket az otthonukból, ahol születtek, és egész életüket élték?
- Ez nem az én dolgom, de személyes tapasztalatom alapján mondhatom, hogy
a polgármester és a rendQrség tudja, mit csinál. Nekem csak akkor van közöm a
dolgokhoz, ha az emberek belül vannak a kapun. Attól kezdve én vagyok felelQs
a viselkedésükért. És higgye el, nem nagyon örülök, hogy ezt a bandát az én
95
nyakamba varrták. Ezeknek mindenféle elképzeléseik vannak, az én
rezervátumomban pedig nincs helye olyanoknak, akiknek holmi ideáik vannak.
- Engem pedig arra tanítottak, hogy a gondolkodó fQket bátorítani kell.
- ErrQl kár lenne vitatkoznunk. Manapság egy sereg ostobaságot
összefecsegnek a feketékrQl, különösen a nagyvárosokban, persze fQként
olyanok, akiknek nem kell velük élni. De én megmondhatom önnek, Mrs.
Caxton, hogy a kormány többet tesz értük, mint amennyit megérdemelnek.
- Tudomásom szerint ezek az emberek éppen nem akarják, hogy bárki bármit
is tegyen értük, csak hogy hagyják Qket békén. Mindenesetre én csak azt kérem,
engedjék meg, hogy meglátogassam Qket. Ruhákat és takarókat hoztunk nekik.
A felügyelQ és a felesége összenézett.
- Természetesen - mondta a felügyelQ -, természetesen. Ha nem parancsol még
egy pohárral, akár indulhatunk is. Majd mi elkísérjük. - A verandáról lekiáltott: -
Hé, Félszemq! Szaladj le a kapuhoz, és mondd meg annak az asszonynak, hogy
hajtson be. Elég messze van - magyarázta Tempe-nek. - Elvinném a saját
kocsimon, de az akkumulátora kimerült és beküldtem két fiúval a garázsba
újratölteni. Persze még nem jöttek vissza. Lusta mind, lusta a csontja velejéig!
Megkerülték a házat, és fehér kavicsos úton indultak el, jobbról, balról jólápolt
pázsit, középütt alacsony bukszus-sövény keretezett egy négyszögletes
virágágyat, melyben színpompás virágok nyíltak.
- Mit szól a kertemhez? - mutatott körül büszkén a felügyelQ.
- Nagyon szép.
- Nem rossz, ha meggondoljuk, hogy minden csöpp vizet a patakról kell
felhordani!
Mikor Hope behajtott, a felügyelQ meg a felesége úgy ült be a hátsó ülésre,
mint egy taxiba.
- Vigyen minket a telepre! - rendelkezett a férfi, és Hope lassan végighajtott a
magas fákkal szegélyezett sáros út folytatásán, egészen odáig, ahol egy sor
festetlen, hulladékdeszkából ácsolt kunyhó sorakozott a patak partján; csak
abban különböztek egymástól, hogy egyik rozogább volt, mint a másik.
A felügyelQ Tempe válla fölé hajolt:
- Ez itt a telep. Csinos helyen van, ugye? Megjegyzem, a Bennszülöttjóléti
Bizottság itt igen nagylelkq. Elhatározták, hogy fejleszteni fogják a
rezervátumot, így hát megépítették ezeket az új... izé... mellékhelyiségeket;
bocsásson meg, hogy ilyen közönséges dolgokat hozok szóba, de azelQtt
mindenkinek egy közös... izé... szóval ugyanazt kellett használnia. Most minden
háznak megvan a sajátja. Nagyon jól néznek ki, nem igaz? Sokkal derqsebb
tQlük az egész.
Tempe torkán hisztérikus nevetés készült feltörni: minden szürkésre kopott
kalyiba mögött élénk színqre festett mellékhelyiség virított, vörös, kék, sárga,
zöld, narancs és bíborpiros, mintha óriási gombák nQttek volna a buja fq között.
A bekerítetlen kertekben gyerekek szaladgáltak és csirkék kapirgáltak az
átázott földön.
96
Amerre mentek, sötét szemek pillantottak ki az ajtókból, ablakokból. Itt voltak
hát azok a visszataszító, toprongyos, szakadt cipQs teremtések, akiket Tempe hat
évvel ezelQtt a Walladában vezetQ úton látott elQször. Asszonyok és lányok
bámultak rájuk kócos hajuk alól, karjukban csenevész csecsemQk, szoknyájukba
félmeztelen rongyos kis gyerekek kapaszkodtak, és olyan riadtan bámultak, mint
a vadak, szemük ragacsos volt valami váladéktól, amelyre rászálltak a legyek.
- Higgyen egy olyan embernek, aki ismeri Qket - mondta a felügyelQ. - A
feketék reménytelen esetek.
- Kérem, mondja meg, mért nevezi Qket feketéknek, mikor a
csokoládébarnától a fehérig gyakorlatilag minden szín megtalálható köztük?
Némelyik arca csaknem olyan, mint a miénk.
- Akiben egy csöpp bennszülött vér van, annak fekete a neve - vont vállat a
felügyelQ. - Hivatalosan természetesen bennszülött, de hát a feketét könnyebb
kimondani. Ha megfigyeli, láthatja, hogy mindnek bennszülött szeme van.
Sötét szemek, nagyok és kifejezésteljesek, mint Kristy szemei. Tempe
beleborzongott a gondolatba, hogy Kristy itt nQjön fel. Összevetette a házat, ahol
az éjszakát töltötte, ezzel a lehangoló nyomortáborral.
- Lehet ezeknél csinosabb otthont kívánni? - mondta a felügyelQ, mintha csak
belelátott volna. - Harminc csinos házacska. De milyenek belül? Csupa
szeméttelep! Pár konzervdoboz és csomagolóláda, és a földön alszanak.
- Hány ember van itt?
- Több, mint száznyolcvan. A whaler'siekkel együtt közel százkilencven.
Százkilencven ember harminc kéthelyiséges putriban! Tempe alig bírta
visszaszorítani a felháborodást, amely úgy tolult fel benne, mint a fizikai
rosszullét. Harminc rozoga, agyonzsúfolt kalyiba, és ez az ember még
csodálkozik, hogy nem tartanak rendet!
- Primitív népség - folytatta a felügyelQ. - Nem is tudom, mit kellene velük
csinálni. Néhányukat távoli településekrQl hozták ide, azok most is úgy élnek,
mintha ott lennének. Legtöbbjüket még arra se lehet rávenni, hogy használja az
izé... mellékhelyiséget. Félnek a gödröktQl. Aztán mindenféle idegenek jönnek,
Isten tudja miféle eszmékkel, s nem hajlandók meglátni a tényeket, hogy a
feketék maguk felelQsek a körülményeikért. A városban is az orvosnak meg a
kórházi fQnQvérnek van egy sereg zagyva elképzelése. Minden ilyen zagyvaság [ Pobierz caÅ‚ość w formacie PDF ]

  • zanotowane.pl
  • doc.pisz.pl
  • pdf.pisz.pl
  • uchidachi.htw.pl