[ Pobierz całość w formacie PDF ]

 Jó reggelt, méltóságos kisasszony!  kiáltotta Götz nevetve, s
lekapta a sapkáját.
Eva szobormerev alakja erre megelevenedett. Fölpattant a fa-
törzsrQl. Kalapja és a virágok a földre hullottak. MielQtt még Götz
észbe kaphatott volna, Eva már messze szaladt, s eltqnt a sqrqben.
Fejvesztve menekült, nem is tekintett többét hátra.
A férfi döbbenten bámult utána.  Hogy elfutott! Elszórta még a
kalapját meg a virágját is! Mintha bizony meg akartam volna harap-
ni!
Götz az otthagyott tárgyakat nézegette.  Ha ezeket nem hagyja
maga után, még azt hihettem volna, hogy valami erdei tündér tett
bolonddá!
Leszállt a lóról, fölkapta a kalapot, s kritikus szemmel vizsgálgat-
ta.  Egyszerq, erdei sétához illQ, mégis csinos, sQt nagyon is divatos.
Visszavisszük neki Woltersheimba. És a virágok? Hm, tegyük csak
bele a kalapba, legalábbis ezt a szép kis koszorút. Villásreggeli köz-
ben majd alaposabban szemügyre veszem ezt a tünékeny, talányos
kis jelenséget! Megéri, azt hiszem...
Ezenközben már tele is rakta a kalapot a virágokkal, s a nyergére
erQsítette. Fölpattant a lovára, s indult a kastély felé. Az erdQbQl ki-
érve meglátta Evát, aki már a réten át rohant hazafelé. Götz szeme
veszedelmesen fölvillant. Megsarkantyúzta a lovát, s pár pillanat
alatt beérte a menekülQ lányt, elvágtatott mellette, végül pedig meg-
fékezte a lovat, leugrott róla, s úgy várta be Evát. A lány megállt
elQtte, végtelen zavarban, a szeme kétségbeesetten egérutat keresett.
Götz odalépett hozzá, kantáron vezetve a lovat.
 Méltóságos kisasszony! Ezer bocsánat, hogy úgy megijesztettem
az imént hirtelen fölbukkanásommal. Hisz nem is tudom, megis-
mer-e egyáltalán. Tulajdonképpen rokonok volnánk. Ha nagyon me-
rész akarnék lenni, kuzinomnak is nevezhetném, de én inkább azért
engedélyt kérek erre.
Eva gyors, félénk pillantást vetett Götzre. Most nem volt sem gú-
nyos, sem lenézQ az arca. EllenkezQleg! Kedves, megnyugtató mo-
soly játszott rajta. Eva összekulcsolta a kezét, s mélyet sóhajtott, mint
akinek roppant kQ esik le a szívérQl. Már futás közben is szidta ma-
gát, hogy lehetett ilyen bolond, hogy hanyatt-homlok elrohant. Hát
mit fog ezután Götz gondolni róla? Most lesz csak oka igazán gú-
nyolódni! Még egyszer fölpillantott rá, gyorsan, mégis kutatóan. A
férfi arca már megint komoly volt, sQt, az a komor vonás is visszatért
rá, amit a minap látott rajta Eva, a tisztáson. De gúnynak, csúfoló-
dásnak nyoma sem volt ezen az arcon. Eva görcsösen nyelt, és ked-
vesen gyámoltalan mozdulattal simította ki a haját a homlokából.
HQsi erQfeszítéssel még egy halvány mosolyt is kipréselt magából. A
férfi nyugodtan várt a válaszra. Eva végre meg tudott szólalni.
 Igen, szörnyen megijedtem! Azt hittem, egész egyedül vagyok
az erdQn, és akkor hirtelen meglátom azt a lovat! Igen az a ló... saj-
nos nagyon ijedQs vagyok. Természetesen a lótól ijedtem meg! 
Megkönnyebbülten lélegzett föl, hogy ilyen jó ürügyet talált. Lesü-
tötte a szemét, s így nem láthatta meg, hogy a férfi kissé elmosolyo-
dik, és nagy tetszéssel nézi Qt.
 No persze! Gondoltam is, hogy csak a lótól ijedhetett meg. Na-
gyon örülök, hogy nem éntQlem menekült el olyan fejvesztve. Na de
a másik kérdéssel mi lesz? Megengedi, hogy kuzinomnak tekintsem?
Engedje meg, kérem! Jutta és Silvie is a keresztnevemen szólítanak!
 Semmi kifogásom ellene, Götz úr  pirult el Eva.
 Jaj, de hát akkor nem Götz úr leszek, hanem Götz, csak úgy. És
hogy illQen kezdjem a rokonságot, el is hoztam a kalapját és a virá-
gait. A nagy sietségben elfeledkezett róluk.
Ezzel leoldotta nyergérQl a virágokkal tömött kalapot, s átnyújtot-
ta Evának. Az reszketQ kézzel vette át, köszönQ szavakat hebegett, s
el akart osonni a férfi mellett. Ám Götz elállta az útját.
 De hát nem akarja föltenni a kalapot, Eva? Tartom addig a vi-
rágját. És aztán meg kell engednie, hogy a kastélyig kísérjem. Ugya-
nis éppen meg akartam magukat látogatni.
Eva nem mert ellentmondani. Kivette a virágokat, s figyelmetle-
nül, nagy sietve a fejébe csapta a kalapot. Götz azonban figyelte.
 Ferde egy kicsit, billentse kissé jobbra  tanácsolta elfogulatlan,
unokafivéri mosollyal.
Eva engedelmeskedett, majd kérdQen pillantott rá.
 Most már jó  mondta Götz megnyugtatóan. Tekintete a félig
kész koszorúra tévedt.  Jaj de csinos munka!  emelte közelebb a
virágokat.  Vajon kinek szánta?  S arra gondolt közben, milyen
szépen illenének a gyöngéd virágok Eva gesztenyebarna hajába.
 Juttáé lesz  felelte a lány, miközben elindultak a kastély felé. 
Majd minden reggel hozok neki.
 Ó, de máma megzavartam, nem készült el vele.
 Sebaj, majd otthon megcsinálom.
 Gyakran sétál egyedül az erdQben?
 Szinte minden reggel.
 És nem fél?
 Nem. Papa szerint nincs mitQl.
Götz arra gondolt, lehetetlen is volna bántani ezt a lányt, ha ilyen
félénken néz az emberre. Eva visszavette a virágait, Götz pedig a
csuklójára tekerte a ló gyeplQjét, így mendegéltek lassan tovább.
A férfi pillantása egyre-másra Evára tévedt. Még mindig nem
tudta fölfogni, hogy ez az elbqvölQ leányzó azonos a rút kis kacsával,
akit pár hete látott. Hát vak lett volna? Még rongyokban is észre kel-
lett volna vennie ezt a gyönyörq alakot!
 Hogy érzi magát Woltersheimban?  kérdezte kis idQ múltán.
Eva ragyogó arccal nézett rá. Szép a szeme, és kedves, finom az ar-
ca!
 Ó, mennyeien! Olyan itt minden, mint a mesében. Ez a kastély a
termeivel, az erdQ, a rétek, számomra mindez új és csodálatos. De a
legszebb az, hogy itt vannak emberek, akik szeretnek, és akiket sze-
rethetek. Papa, Jutta és Fritz annyira jók és kedvesek hozzám! Na-
gyon boldog vagyok itt.
A férfi lopva elmosolyodott. Eva nagyon Qszinte, még lelkesedé-
sében is. Egy szót sem szólt Helene nénirQl, sem Silvie-rQl. Nem
fogadhatták valami nagy szeretettel...
 És itt van a gonosz mostoha és a gonosz mostohanQvér is, szin-
tén, mint a mesében  mondta csak félig tréfásan.
Eva rémülten kapta föl a fejét.
 Nem, nem úgy van... Mama nagyon jó hozzám! Sok szép ruhát
kaptam tQle, és mindig kijavítja a hibáimat. Meg Silvie is. Az meg
természetes, hogy nem szerethetnek úgy, mint papa vagy Jutta. Hisz
már az is csoda, hogy Qk ennyire szeretnek. Szörnyen tudatlan va-
gyok, és rengeteg a hibám!
Eva szavaiban Qszinte, bqnbánó gondterheltség csengett. Elgon-
dolkozva nézett rá a férfi. Nem válaszolt, s Eva rémülten eszmélt rá,
mennyit beszélt az imént olyasmirQl, ami igazán nem érdekelheti
Götzöt. Megint belehasított a bénító félelem, amelyet Götz tekintete
keltett föl benne elQször. Szaporázni kezdte a lépteit, hogy minél
hamarabb megszabadulhasson. A férfi észrevette ezt, de tartotta a
lassabb tempót, s nem engedte el maga mellQl Evát.
 Úgy, tehát sok hibája van?  kérdezte kisvártatva.
 Nagyon sok  felelte Eva hevesen.
 Egynéhányat már én is ismerek.
A lány kérdQen nézett rá.
 Igen, igen  bólintott Götz.  Kegyed elQször is rendkívül ije-
dQs, egy jámbor lótól is megfutamodik. Aztán meg mindig lesüti a
szemét, ha szólnak kegyedhez. Pedig az nem járja. Illik nyíltan sze-
mébe nézni az embereknek!
 Ó  pirult fülig Eva.  Másoknak teljes nyugalommal a szemébe
tudok nézni! [ Pobierz caÅ‚ość w formacie PDF ]

  • zanotowane.pl
  • doc.pisz.pl
  • pdf.pisz.pl
  • uchidachi.htw.pl